Ebben a mesében Budapestre látogatunk el, a harmadik kerületbe, az Iszap utcába. Itt él a nagymamám és a nagypapám, Fotós Ferenc. A mamám nem olyan régen örökbe fogadott  egy fekete-fehér foltos kiskutyát, Sissy-t. Olyan sokat foglalkozott Sissyvel, hogy ritkán törődött a szegény papával, aki ezért kicsit féltékeny lett a kutyára. Folyton azon tanakodott magában, hogy vajon Sissy miért olyan fontos a mamának? Mégiscsak ő volt a férje, nem a kutya! Így telt-múlt az idő, mígnem egy szép vasárnapi délután Feri a kert végében álló kis faházban tett-vett. Kinézett a kis házból, megállapította, hogy odakint milyen szépen süt a nap. Erre beborult az ég, elkezdett esni az eső, mintha dézsából öntötték volna. Ekkor az eső elől bemenekült a kis házba egy törpe, Tóbiás. Rápillantott a nagypapámra, és megijedt, mert nem számított rá, és nem is látott még ilyen nagy darab embert. Előkapta a varázspálcáját, és egy pillanat alatt átváltoztatta Ferit fekete-fehér foltos macskává. 

– No, így már mindjárt más – bólogatott elégedetten, és eltette a pálcát. – Ezentúl Egeres Sándornak hívnak, oké?

– Miért csináltad ezt? – nyávogta Sanyi. – Azonnal változtass vissza!

– Szó se lehet róla! – tiltakozott a törpe.

– De így be se merek menni a házba, mert megkerget a feleségem kutyája!

– Látod? Épp ez a lényeg – feleselt a törpe. – Barátkozz meg azzal a kis vakarcsal! Amúgy is a macskákat is szereted?

– Igen, és igazából mindig szerettem volna kipróbálni, milyen lehet macskának lenni – nyávogta Sanyi – Most végre mehetek egerészni és tejet inni. Egyébként te honnan jöttél?

– Boldogságország határától egy köpésnyire van egy kicsiny falu, amit úgy hívnak, hogy A munka és a szorgalom falva – mesélte Tóbiás.

– Mégis mit dolgoztok ott? – érdeklődött Sanyi.

– Jó sok mindent. Például az én szakmám a varázslat, az átváltoztatás, de van, akinek a festészet, a rajzolás vagy az építkezés – sorolta Tóbiás.

– És ez a varázslat, amit velem műveltél, meddig tart?

A törpe vakarta a fejét.

– Hm. Mondjuk addig, amíg össze nem barátkozol a kutyával.

– Mégis hogyan barátkozzak össze a Sissy-vel? Macska vagyok! – nézett magára Sanyi.

– Ez már nem az én dolgom – vonta meg a vállát Tóbiás. – Én csak a szakmámat gyakoroltam, mikor felbukkantál. Nézd, már elállt az eső. Rengeteg dolgom van, viszlát! – mondta, és kislisszant az ajtón.

Sanyi is kijött a faházból és körbenézett. Látta a hatalmas teraszt, amin kerti székek és egy asztal álldogált, aztán a mama kis kertjét, amiben zöldségeket termesztett, majd a virágait. Egyik sem érdekes egy macska számára. Elgondolkodott, mihez is kezdjen.

– Lemehetnék a pincébe egerészni, vagy kirabolhatnám a hűtőt, esetleg szétkarmolhatnám a kanapét – gondolkodott.

Ebben a pillanatban Sissy, aki eddig a teraszon keresett menedéket az eső elől, meglátta a macskát, és ugatni kezdett.

– Egyik sem jó – döntötte el Sanyi. – Inkább átugrom a kerítést, és megnézem, a szomszédban van-e nekem való foglalkozás.

Felugrott a barna fa kerítés tetejére, körülnézett, nyalakodott egy kicsit, és közben gondolkodott:

– Tóbiás azt mondta, össze kell barátkoznom Sissy-vel. Mi lesz, ha elmegyek innen, és meg sem próbálom? Lehet, hogy örökre macska maradok? – aggodalmaskodott.

Közben Sissy kijött a kertbe, leült a kerítés alá, és onnan szimatolta a macskát.

– Olyan egyedül vagyok, de te érdekesnek tűnsz. Ne menj el, hadd szimatoljalak meg! – kérte Sissy.

– Egye-fene, itt maradok – ingatta a buksiját Sanyi.

– Akkor gyere játszani – csóválta a farkát Sissy.

Sanyi leugrott a kerítésről, és hagyta, hogy Sissy megszagolja. Közben azon gondolkodott, hogy vajon mi lesz ha meglátja így a felesége.

– Szerinted mi fog szólni a gazdád, ha meglát? 

– Most nincs itthon, elment vásárolni, de ha visszajön, kiderül – mondta Sissy.

Így is történt. Leszállt az este az Iszap utcára, és a harmincegyes házba megérkezett mama. Kinyitotta a teraszajtót, és behívta Sissy-t a lakásba. Meglátta Sanyit.

– Nahát, egy kóbor macska – csodálkozott a mama. – Gyere, cicc-cicc, itt a finom vacsi – hívogatta.

Amikor a két állat odament mamához, megsimogatta őket. Aztán eszébe jutott, hogy a papa a faházban tett-vett délután. Ám a faházban most sötét volt.

– Hol lehet a papa? – keresgélte a mama, és minden bokor alá benézett a kertben. Sanyi ment utána, és nyávogott, hogy hiszen itt van.

– Még ilyet, már az asszony se ismer rám – miákolt csalódottan Sanyi.

Mama beengedte a két állatot a lakásba, megetette őket, aztán telefonálni kezdett. Felhívta a rokonait és ismerőseit, hátha papa átugrott valamelyikhez. Eközben Sissy jóllakottan lefeküdt a kosarába, Sanyi pedig bement Papa szobájába. Egyszer csak benyitott mama, és összecsapta a tenyerét meglepetésében. A macska ugyanis ott ült a papa számítógépe előtt, és nézegette a friss híreket, pont úgy, ahogy azt a papa szokta. Ez volt az egyik kedvenc foglalatossága. Hogy honnan lehetne felismerni a papát? Mindennap megnézi a foci meccset, vagy a gépénél a leveleit, vagy zongorázik. Mama mégsem fogott gyanút.

– Jaj, te olyan okos cicának tűnsz! – mondta. – Átszaladok az unokatestvéremhez, hátha ott a papa. Addig vigyázz Sissyre, jó?

– Persze menjél csak – dorombolta Sanyi.

A papa csodásan érezte magát macskabőrben. Egyátalán nem vágyott vissza emberi alakjába, sőt, imádott dorombolni, aludni és játszani. Egy dolog nem tetszett neki, hogy egy kicsit duci volt, mint Garfield.

Aznap este, amikor visszajött a mama az unokatesójától, szomorú volt és aggódott, mert nem találta meg a férjét. Sanyi szerette volna megvígasztalni. Meg akarta magyarázni mamának, hogy itt van, csak Tóbiás átváltoztatta. Keservesen nyávogni kezdett. 

– Szia, Emi! Én vagyok, Feri. Az úgy volt, hogy kint voltam a faházban, valamit kotorásztam, és kinéztem, hogy milyen az idő. Erre hirtelen beborult és esni kezdett, az ajtóban pedig felbukkant egy kis törpe. Ő változtatott át macskává – mesélte Sanyi.

Igen ám, de mama ebből egy kukkot sem értett. Sissy viszont hegyezte a fülét a kosarában, és közbeugatott.

– Miket beszélsz te, méghogy egy kis törpe átváltoztatott!

– Bizony, és azt is mondta, hogy akkor változhatok vissza, ha összebarátkozom veled.

– Ugyan már – nevetett Sissy. – Ezt csak úgy kitalálod.

Sanyi be akarta bizonyítani az igazat, ezért meggyőzte Sissy-t, hogy menjen vele Tóbiáshoz, cserébe kap majd jutifalatot. Igen ám, de hogyan jutnak oda? Amíg mama további telefonhívásokat intézett, és megpróbálta kideríteni, hol van papa, a kutya és a macska kiosont a kertbe. A faházban mindenféle ócska, nem használt holmit tároltak. Volt ott egy poros, koszos szőnyeg.

– Ez varázsszőnyeg ám! – ugatott Sissy.

– Dehogyis! Ez csak egy régi előszoba szőnyeg, tavaly dobta ki mama.

– Nem, ez varázsszőnyeg! Ezt minden állat tudja, csak az emberek nem. Figyelj, megmutatom, hogy működik! – mondta Sissy.

Kirángatta a szőnyeget, kiterítette a fűbe, aztán mindketten ráültek, megsimogatták, és a végén lévő bojtoknak megsúgták, hogy Tóbiáshoz, a törpéhez akarnak menni. Erre a szőnyeg felemelkedett, és úgy elrepítette őket oda, mint a sicc. Leereszkedett Boldogságország határán. 

– Innen már nem tudok továbbmenni, eddig tartott a varázserőm – magyarázta a szőnyeg.

– Nem vagyunk már messze A munka és a szorgalom falvától. Át kell kelnetek a legsötétebb erdőn, ami keresztülvisz a Licsi-locsi patakon, és már ott is vagytok. Nézzétek meg a mintáimat, az egy térkép.

Sanyi és Sissy vizsgálgatni kezdték a szőnyeg mintáit. Megtalálták Boldogságország határát és a Licsi-locsi patakot.

– Érdekes, a térkép szerint még a Szikli-Mikli sziklás hegységen is át kell kelnünk, ami tele van szúrós tüskékkel – jegyezte meg Sanyi.

– Így van, én is így látom – bólogatott Sissy- – De ne aggódj, kiszimatolom az utat.

Megköszönték a szőnyegnek az útmutatást, és elindultak. Hogy útközben ne unatkozzanak, Sanyi felelevenített pár régi emléket.

– Emlékszem, amikor örökbe fogadtunk mamával, olyan kis törékeny csöppség voltál.

– Én meg arra emlékszem, amikor papa elment, és vett kutya jutifalatot – mondta vidáman Sissi.

– Meg az is vicces volt, amikor a mama ágyából nézted a tévét –mondta Sanyi.

Ahogy összefonódott sok közös emlékük, úgy érezték, már barátok. És a hosszú-hosszú út végén meglátták a céljukat. Ahol Tóbiás lakott. Megörültek egymásnak, aztán elbeszélgettek:

-No, látom idetaláltatok-pödörte a bajszát Tóbiás-Mégis miért indulatok útnak?-kérdezte.

-Mert Sanyi jól érzi magát macska bőrben, de így csak nyávogva tud kommunikálni az emberekkel. Ezért légyszíves visszaváltoztatnád?-lihegte Sissy.

Erre Tóbiás csettintett egyet és visszarepültek a mese elejére ahonnan elindult a történet. Feri előbb elkezdett kotorászni a kisházban, majd kinézett, hogy milyen idő van, erre beborult és esni kezdett, Tóbiás beosont az ajtón, de ezúttal nem kezdte el gyakorolni a munkáját, csak Ferire kacsintott.

-Így ni-mondta-Nekem itt már semmi dolgom sincs-jegyezte meg, azzal felült a varázsszőnyegre, elrepült, mintha ott se lett volna.

Feri és Sissy örök barátok lettek és a Mama felismerte a saját férjét. Boldogan éltek míg meg nem haltak